A helyét egyebek közt olyan projekteknek szánták, mint Makovecz Imre 2008-ban körvonalazott Magyar panteonja, amely emléket állítana „az összes fontos magyar személyiségnek Árpád királyunktól napjainkig” (és egyben kontinuitást teremtene Széchenyi István, Széchenyi Ödön, majd Medgyaszay István panteonterveivel). Másrészt senki nem gondolhatta komolyan, hogy a Citadella átalakítása, amelyre még 2016-ban írtak ki ötletpályázatot, majd az eredményeket figyelmen kívül hagyva 2021-ben adtak megbízást, nem érinti majd az egykori Felszabadulási emlékművet. Hiszen – harmadrészt – az elmúlt másfél évtizedben hozzászokhattunk a fontosabb budapesti közterek egyeztetés nélküli szimbolikus átírásához.
A szobor felállványozása után tehát várható volt, hogy nem csupán az igencsak bekoszolódott talapzat letisztításáról és a nőalak polírozásáról lesz szó, hanem valamilyen formában terítékre kerül az átfogalmazás is. Azért csupán az átfogalmazás, nem pedig az eltüntetés, mert az orbáni emlékezetpolitika számára – amely az általa szimbolikus jelentőségűnek tekintett közterek emlékműveit szisztematikusan írta, illetve írja át – jól kivehetően határt szab a külpolitikai érdek. Ez tükröződik a Szabadság téri obeliszkről szóló kettős beszédben, a szovjet emlékművet ellenpontozó szándékkal állított német megszállási emlékmű fel nem avatásában, vagy a Kossuth téren újrarajzolt trianoni program zárókövének „felpuhításában” (a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének többértelműségében). Az átfogalmazás (illetve ellenpontozás) a Szabadság-szobor esetében már néhány évvel ezelőtt megkezdődött: azóta lobog egy hatalmas nemzeti színű zászló magasan a Citadella fölött.
Még szép, hogy kereszt
Utólag könnyű okoskodni, de tulajdonképpen nem lett volna nehéz előre elképzelni, mit is állíthatnak majd a Kisfaludi Strobl Zsigmond által készített nőalak elé, mögé vagy mellé. Hiszen az orbáni átírás lehetséges eszközei közül a múltból következtetve a nemzeti zászló (amely valószínűleg hosszabb távon is a helyén marad) mellett itt csupán a korona, illetve a kereszt tűnhetett lehetségesnek. A korona Gellért-hegyi elhelyezése valójában inkább csak az eltüntetéssel, illetve a teljes átalakítással kapcsolódhatott volna össze. Rögtön a rendszerváltás után, 1991-ben a Szent Korona Nemzeti Alapítvány javaslatára hatalmas, Szervátiusz Tibor által tervezett korona került volna a Szabadság-szobor helyére. Az elképzeléshez összművészeti program tartozott: „A Gellért-hegyi SZENT KORONA este kivilágítható legyen, déli 12 órakor a »Boldogasszony Anyánk« régi nemzeti himnuszunkkal hirdesse Magyarország függetlenségét, ezeréves alkotmányosságát.” Ebből a tervből ugyanúgy nem lett semmi, ahogy a Szentesi Emil által jegyzett 2003-as koncepcióból sem. Ennek lényegét a Gellért-hegyre építendő, a magyar királyi koronát mintázó kulturális centrum alkotta volna (egyik eleme az ide beköltöző Néprajzi Múzeum), de hozzá tartozott volna a Duna szemközti oldalán egy „koronázási jogart formázó felvonóállomás” is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
